Írástörténeti áttekintő magyar szempontból

A székely írás - amely eddig, mint művelődéstörténeti kuriózum - még a magyar tudományos körökben is sokaktól igen gyanakvó szemmel tekintett őstörténetünknek a legtiszteletreméltóbb és igen fontos ereklyéje.

Ennek behatóbb tanulmányozása által a magyar fajú népek őstörténelmének olyan szakaszaiba pillanthatunk be, ahová eddig semmi világosság nem hathatott, és amelyről nemcsak a történelmi kútfők hallgatnak régen, de amelyre a legkorábbi hagyomány sem emlékezik vissza.

Annyi eddig is bizonyos, hogy az a nép, amely ezt az írást alkotta, igen válságos jövőnek nézett elébe, és azon műveltségi korszaka után, melyben ezen írást létrehozni segített, vagy azt elsajátította, igen viszontagságos körülmények közé juthatott.

„(...) nem csodálkozhatunk, hogy eme írás emlékei mindeddig nem födöztettek föl, mégpedig annál kevésbé, mivel a magyar kereszténység első századaiban az uralkodó hatalomnak is érdekében állott mindazon nyomokat megsemmisíteni, amelyek a népet régi vallására emlékeztették.”
(Hódoly László 1884)

Az írástörténettel foglalkozó szerző kézikönyvszerű áttekintést nyújt a különféle írásrendszerekről és azok kialakulásáról. Ezt azzal a céllal teszi, hogy elhelyezze a magyar rovásírást az írás egyetemes rendszerében.

A rövid fejezetekben olvashatunk az írás előzményeiről (emlékeztetők, tárgyírás), majd az írások főbb csoportjairól (képírás, fogalomírás, szóírás, szótagírás és betűírás), illetve a képírástól a betűírásig vezető út állomásait jelző írásrendszerekről (a sumer írástól a kínai és japán íráson át a Húsvét-szigeti írásig).

Egy újabb fejezetben rövid szócikkeket olvashatunk a betűírásokról, elsőként a rovásírásról, majd a föníciai, etruszk, görög, arámi, héber, indiai, latin, germán, arab, türk, szláv stb. ábécékről. A sorrend nem véletlen, Friedrich Klára elképzelése szerint ugyanis a magyar rovásírás a legősibb betűírás, az egész óvilág írásainak gyökere és anyja...

Friedrich Klára a könyv előszavában rámutat arra a trianoni békediktátumból eredő szomorú helyzetre, hogy a történelmi Magyarország határain kívül került művelődési értékeinket, például írásemlékeinket, napjainkban románnak, bulgárnak, szlováknak minősítik a mérvadó külföldi tudósok. A 80 ábrát, táblázatokat, több színes és fekete-fehér képet is tartalmazó írástörténetben a főbb írásfajták ismertetése mellett elsőként kerül az őt megillető helyre a magyar rovásírás.

Az „Írás-történeti Áttekintő Magyar Szempontból” című eme kiadványt az alternatív írástörténeti elméletekre fogékony olvasóinknak ajánljuk, akik a táblázatokkal, régészeti leletek reprodukcióival illusztrált, kisszótárral, forrásjegyzékkel záródó műből tanulmányozhatják a rovásírást és annak helyét az írás egyetemes rendszerében.