Írások a szabadságról, a nemzetiségről és az egyházról

Napjaink nyugati politikai gondolkodása szinte teljes mértékben a francia forradalom eszméin alapul. A szabadság–egyenlőség–testvériség hármasa magában hordozta a liberalizmus, a szocializmus és a nacionalizmus alapjait, s bárhová is tekintünk Európában, a politikai közösségek jelentős része ezen elveket tükrözi mérsékeltebb vagy szélsőségesebb, színtiszta vagy elegyült formában. Hasonlóképpen politikai alapvetéssé – és egyben bon mot-vá – vált a demokrácia kritériuma, ami Churchill aforizmája szerint „a legrosszabb kormányzati forma, de minden más, amit korábban kipróbáltunk, csak rosszabbnak bizonyult.”

A modern politikaszemléletből kiindulva az angol történész, politikus John Emerich Edward Dalberg-Acton (1834–1902) politikatörténeti írásai különösnek hatnak, hiszen úgy tűnik, mintha alapjaiban támadná és vitatná a demokrácia és a francia forradalom eszméit. Mert vitatja is, mégsem ódiumból vagy az uralkodó eszmékkel szembeni lázadásból teszi ezt (elvégre az abszolutizmust még határozottabban ítéli el emezeknél), hanem azért, mert az ő értelmezési keretrendszerében ezek mind hibásak.