Ifjúi éveim

Igyekezett nem válogatni az emlékeiből, mindent meg akart írni, ami csak az eszébe jutott, és példátlan emlékezőtehetsége gondoskodott arról, hogy lehetőleg semmi se maradjon ki ebből a gazdagon áradó memoárból. Fényképszerűen látja az elmúlt évtizedeket, el nem téveszt egyetlen nevet vagy dátumot sem. Még a szalonbeli hölgyek szemének színét, a bibircsókok helyét is megtudjuk. Persze sokszor gyanút fogunk, hátha szépen kikerekíti a történetet, és a hiányzó részeket a képzeletére bízza. Ha erre gyanakodnánk, akkor olvassuk úgy, mint egy regényt - beláthatatlanul sok szereplővel -, amelyben mindenkit stendhali precizitással jelenít meg.

Rubinstein kozmopolita; kitárt lélekkel járta a világot, és mindazt megírta, amit arról a világról fontosnak gondolt. Rendkívül sok emberrel hozta össze a sors és a történelem, így azután az az érzésünk támad, hogy vele együtt újra bejárjuk a tizenkilencedik és a huszadik század fordulójának három évtizedét. Thomas Mann, aki ugyancsak kedvelte a világot, természetesen összefutott vele - Amerikában két európai -, föl is figyelt rá. Hat nyelvet beszél - ha nem többet. Utazási élményeivel színezett, rendkívül mulatságos jellemábrázolásokkal tarkított csevegésével ugyanúgy csillog a szalonokban, mint ahogyan roppant művészi képességével csillog a világ minden országának hangversenypódiumain - jellemezte. Így azután ezt a könyvet olvasva úgy érezhetjük magunkat, mintha Thomas Mann mellett ülnénk egy vacsorán vagy egy délutáni teán társalogva.

Az ember szeret belesni egy-egy nagy művész életébe; itt most Rubinstein életének a legmélyére lesünk, mintha csak társunk volna. Végigkalauzol bennünket a fél életén, miközben jól szórakozunk, vagy éppen megdöbbenünk. És legfőképpen együttérzünk ezzel a szeretni való emberrel, aki káprázatosan bánt a hangokkal. De nemcsak a hangokkal, hanem a szavakkal is. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ő volt az önéletrajzírás Rubinsteinje.