Hóvirágünnep

Ennek a novelláskötetnek az adja a különös értékét, érdekességét, hogy nyolc olyan írás is olvasható benne, amely most először jelenik meg magyar fordításban.

A Prágához közeli falucska, Kersko nem idegen a Hrabal-rajongók számára. Sokszor, sok alkalomból jártunk már itt, tudjuk, hol a bolt, a kocsma, nem tévedünk el az erdős tájban, a hol saras, hol poros utakon, ösvényeken, a mezőkön és a szántóföldeken, ismerjük az évszakok illatát. 1965-től haláláig ez volt Hrabal második otthona, ez az a hely, ahova nemcsak a valóságban, de a műveiben is mindig visszatért, amelyre újra és újra rácsodálkozott, amelyet a rá jellemző hol harsány, hol csendes színekkel, hol elérzékenyülve, hol hangosan röhögve, újból és újból elmesélt, és amelyet az ő ihletetten áradó prózája tartott és tart azóta is életben.

A kerskói ciklus darabjai nem csupán a szerző legszemélyesebb, legszelídebb írásai, de ráébresztenek arra is, hogy e hömpölyögve áradó próza titka, nem múló varázsa éppen az, hogy a Hrabal által teremtett világ és annak valamennyi lakója nem egyszerűen ismerős és érthető, hanem megnyugtatóan otthonos a magyar olvasók számára.