Hölgyeim és Uraim — Ismeretlen írások 1927-1938

„Karinthy zseniális apró villanásai - Az író szellemes-kedves karcolatai kerültek napvilágra”!

Kritikusai a szemére vetették Karinthy Frigyesnek (1887-1938), hogy soha nem írta meg a nagyregényét, hogy zsenialitását apró tárcákba, krokikba, karcolatokba, humoreszkekbe öntötte, hogy az újságírói műfajok művelését tekintette elsődlegesnek, pedig nem is vallotta magát zsurnalisztának:

• „Nyílt kártyákkal játszom. Nem vagyok újságíró. Hogy mi vagyok hát? Minden egyéb. Orvos, mérnök, kereskedő, termelő, fogyasztó. Te vagyok, nyájas Olvasó.
• Tudod, mi vagyok? Egyszerű újságolvasó vagyok. Egy közületek, Hölgyeim és Uraim”.
• Mi lehetett ennek az oka?
• Nem volt gazdag mecénása, nem kapott külső támogatást, hogy szert tehessen egy kis független nyugalomra?
• Hogy írásba foglalhassa korának, a 20. század első harmadának külső és belső történéseit a teljesség igényével?
• Hogy a modern regény írói célját, a totalitás egységét megteremtse?

Karinthynak különös tehetsége volt arra is, hogy felfedezze a hétköznapi csodákat. Hogy meglássa az apró történések fantasztikumát, s hogy lerántsa a leplet a bulvárszenzációkról, hogy megcáfolja a Szent Rotáció szemfényvesztéseit.

Elszánt harcot folytat a zsurnalisztikai közhelyekkel, s elhatározza az új Enciklopédia megszerkesztését, amely a fogalmakat a maguk eredeti kontextusába helyezi.

Zseniálisan megérezte, hogy minden dolgot az ellentétén keresztül lehet igazán megérteni. Ő maga paradoxonnak nevezte kedvelt kifejező módszerét. Ez adja meg humorának utánozhatatlanságát is: nem agyonkoptatott karakterekkel dolgozik, nem Göre Gáborok és Hacsekek szerepelnek az írásaiban, hanem hús-vér figurák, akik kiállják az idők próbáját. A szituáció különössége sugárzik róluk, olyan fordulatokra bukkanunk, amelyek velünk is megtörténtek és megtörténhetnek.

Ezért (is) érezzük élőnek és aktuálisnak ezeket a rövidke írásokat, miközben kortársai nagyregényei eltűntek a kor süllyesztőjében...

Részletek Nagy Koppány Zsolt-nak a Magyar Nemzet-ben 2020. augusztus 10-én megjelent - ezzel a kötettel kapcsolatos - írásából:

Igen, ez Karinthy Frigyes összetéveszthetetlen hangja - szerintem a magyar irodalmi humor egyik legkiemelkedőbb csúcsa. Két élményem van folyton, amikor Karinthyt olvasok: az egyik a permanens csodálkozás afölött, hogy mennyire okos, mély gondolkodású és világos látású szerző volt, hogy milyen professzionális magabiztossággal tud néhány mondatba elképesztő mennyiségű információt kódolni úgy, hogy közben elképesztően megtévesztően könnyed és elegánsan humoros, a másik meg a középiskolában belém vert kép elleni szintén konstans lázadás - azt tanultuk ugyanis, hogy kritikusai szenére vetették, hogy elaprózta és eltékozolta magát és tehetségét...

Régi irodalommal kapcsolatos élményeink buzognak fel, ha kézbe vesszük ezt a remek kötetet, és kedvünkre ámulhatunk, miket tudott produkálni a magyar irodalom a huszadik század első felében...