Hókuszpókusz

New York Állam északi részén egy tó partján két épület néz farkasszemet egymással. Az egyik a Tarkington Egyetem, ahol Amerika leggazdagabb családjainak értelmi fogyatékos gyermekei is diplomát szerezhetnek.

Odaát pedig az Athena börtön. Itt őrzik a sokszoros gyilkosokat. A fegyencek váratlanul kitörnek, átvágnak a befagyott tavon, és megszállják az egyetemet. Túszokat is ejtenek.

Eugene Debs Hartke vietnami veterán. Az egyetem kirúgott fizikatanárából a börtön főfoglárja lett. A regény pedig nem más, mint Hartke cédulákra rótt gyónása. A tárgyalására vár. Zendüléssel vádolják, és azzal, hogy ő tervelte ki és szervezte meg a foglyok kitörését.

Vonnegut szerző ebben a tizenharmadik regényében is „bányakanári”. Könyve: vészjelzés. Az emberiségre globális veszedelmek leselkednek. Hartke-Vonnegut ezért kondítja meg a toronyban a harangokat.

A „Hókuszpókusz” négy évig készült (1986-1990). Amerika már kivonta csapatait Vietnamból. „A kormányzat Irak szétbombázását tűzte napirendre”... Aligha meglepő, hogy a Hókuszpókuszban is találkozunk iszonyatos népirtással. A japánok 1937 decemberében és 1938 januárjában, hat héten keresztül vadállati kegyetlenséggel 300 000 kínait mészároltak le. Az erről, azaz a nankingi vérfürdőről készült dokumentumfilmet nézik a regénybeli fegyencek...

„Ha Kurt Vonnegutnak könyve jelenik meg, rajongóinak népes tábora joggal ünnepel. A humorista humanistát, a szeretet örömét és bánatát köszöntik.”
(Library Journal)

„A legfeketébb fekete humor. Fekete könnyeket nevetünk.”
(The Guardian)

„Kurt Vonnegut kötete egy nagy amerikai börtönben játszódik. A börtönt japánok működtetik – bérmunkában. Csupa feketét őriznek itt. A börtönnel átellenben amerikai egyetem – csupa fehér bőrű, gazdag diák jár ide. A börtönben váratlanul lázadás tör ki. A lázadást – véletlenül – egy fehér ember szervezi. Ugyanaz, aki nemrégen még a szomszédos egyetemen tanított, majd pedig a börtönben lett nevelőtiszt. Ki ő?

Nos, Miatta Érdemes Elolvasni Ezt a Könyvet...”

„Vonnegut a maga teremtette kultusz istene, főpapja, bigott hívője és eretneke.”
(New York Times)

„Mark Twain óta a legkomolyabb írónk. És legnagyobb nevettetőnk.”
(Sunday Correspondent)

A „Hókuszpókusz” című eme 13. kötetében a szerző, mint minden eddigi művében ugyanazokat a kérdéseket feszegeti: Mi dolgunk a bolygónkon?, Törődünk-e vele?, Jó-e a túl gyors technikai haladás, vagy netán ez okozza majd az emberi nem kiirtódását?, Miért háborúzunk?, Miért gyűlölünk?...

Rajongói világszerte pontosan értik a szándékát... Útmutatónak tekintik, komolyan véve a lenni vagy nem lenni fajsúlyú kérdéseit, és kialakítva a velük kapcsolatos álláspontjukat...

Annál is inkább, mert Jay McInerney, a kiváló író joggal nevezte Vonnegutot „... a legnagyobb kérdések kérdezőjének”.