Erdély magyar föld — kötetben meg nem jelent írások

„A Föld mindannyiunk otthona. Ugyanazok a hegyek és völgyek, ugyanazok a síkságok és hegységek adnak otthont mindenkinek, aki ott született, és megtanulta szeretni azt a földet, amelyik kenyeret ad neki. Igencsak itt az ideje, hogy elfeledjük a köztünk lévő különbségeket, amelyeket mesterségesen hoztak létre gonosz manipulátorok, és együtt kezdjünk el felépíteni egy olyan országot, amely mindnyájunk otthona lehet, olyat, ahol minden kultúra ugyanolyan értékes és fontos, mint a többi, ahol az igazság, a szabadság és a testvéri szeretet uralkodik a gyűlölet, a diszkrimináció és az elnyomás helyett...”

Kétszeresen is irodalmi szenzáció a kötetben kiadatlan Wass Albert-írások publikálása: egyrészt a két világháború közötti időszak lenyomata, szám szerint mintegy félszáz írás, másrészről pedig a jelen kötet az életműsorozat új kiadásának nyitódarabja, hiszen a revideált, az első közlésekkel és gépiratokkal összevetett, valamint újrafordított kötetek kiadása hiánypótló (de el nem késett) vállalkozás a hányatott sorsú kiadások zavaros évtizedei után.

Wass Albert számtalan lapban publikált a Nimródtól a kolozsvári Ellenzéken át az Erdélyi Gazdáig, korai versei a Vadász Újságban, az aradi Vasárnapban vagy éppenséggel a Debreceni Újságban jelentek meg a húszas évek derekától.

Az írói sikerkorszak a harmincas évektől köszöntött be, ismert írásainak részleteit (Jönnek!, A titokzatos őzbak) például lapoknak is elküldte más és más címekkel. A jelen kötet ezekből is közöl fejezeteket, ahogy a Debrecenben írt levelekből, egészen a háborús időszak passióiig (Levél a Pusztulás Földjéről).

A köztük lévő ív pedig a tündérország Erdély: a Mezőség, Kolozsvár, Marosvásárhely, a Kelemen-havasok, Istenszéke, Ratosnya vidéke: mintha csak A funtineli boszorkány helyszínein látogatnánk végig.

Vagy a magyar múlt fejezetein, például így a Koppány haláláról szóló novellában:

„Nyugat felől hideg szél zuhant lefelé a lankán és éles-karmosan rohanta meg a sátort. Vijjogva ostorozta a fákat, a rónán horkanva bokrosodtak tőle a kipányvázott lovak, s remegő orrcimpákkal kémleltek nyugatnak. Sűrű vérében magába roskadva omlott alá a megnehezült nap, és kínjában pozdorjává tépett párákkal dobálta tele az eget. Farkasok vonyítottak azon az estén, szerte a somogyi mocsarak között, és az erdők rejtett tisztásain csapatba verődve csörtetett a megriadt nemesvad.

Napok óta nehéz viharok szagát hordozták a szelek, napok óta véresen borult le az este, és rémült csillagok nyugtalan tűzcsóvái izzották tele az éjszakákat.

Messze országokban lakozó bölcsek és jövendőmondók roppant furcsa csillagokat láttak jönni és szétomolni Pannónia fölött, és mindazok, kik ezt a pompás tűzijátékot nézték, egy nagyszerű nép pusztulásáról regéltek a tanítványaiknak...”