Eleink betegségei és gyógyítása - Melléklettel — Elit laikus gyógyítás a 17-18. században

Az orvoslás régi szövegeivel három tudomány foglalkozik. Egyik az orvostörténet, amely a gyógyítás, a betegségek, a gyógyításban alkalmazott eszközök, a gyógyító gyakorlat történetét igyekszik föltárni, ezért a hivatásos orvoslás történetét kutatja. A másik a néprajztudomány, amely a népi (paraszti) kultúra sokágú tematikája között a népi gyógyítás emlékeivel is foglalkozik. A harmadik az irodalomtörténet, azon belül is a régi irodalom története, amely (a régi korok felfogását követve) nem idegenkedik a nem szépirodalmi szövegek kutatásától, de a kora-újkorban már szépirodalminak tekinthető irodalom is elég gazdag ahhoz, hogy ne jusson erő a gyakorlati írásbeliség fennmaradt darabjait vizsgálni.

Az általam gyűjtött és kiadott gyógyító kéziratok a két előbb említett tudományszak érdeklődésén kívül rekednek, a néprajztudományén azért, mert íróik a társadalmi elithez tartoznak: nemesek, főnemesek, egyháziak (a 19. századi följegyzések egyike-másika származhat polgári írótól); az orvostörténetén azért, mert íróik nem orvosok, hanem laikusok; mindössze egy kézirat írója volt borbély, vagyis szeg­ről-végről az orvoslással hivatásszerűen foglalkozó ember (a borbély a korban foghúzást, érvágást, kisebb műtéteket végzett, (gyógy)íratokat és kenő(cso)ket állított össze). Az általam összegyűjtött gyógyító írások szerzői azonban elit laikus szerzők: a társadalom magasabb rétegeihez tartoznak, de hivatásszerűen nem gyógyítanak. Az irodalomtörténet-írás számára az egész forráscsoport alárendelt szerepű: bizonyos szövegeket áttekintés és súlyozás nélkül kiadott, ám értékelésükkel, elhelyezésükkel egy folyamatban nem foglalkozott.

Az időkeretünkül szolgáló két évszázadban, a 17. és 18. században a társadalom szerepvállalása a betegek ellátásában a nullához tart, a meglévő kevéske ispotály a szegényház és a járványkórház funkcióit tölti be, a betegeskedés és betegápolás színtere a család, amely ezekben a századokban egyszerre szülőszoba, óvoda, gyermeknevelő otthon, kórház, idősek napközije és elfekvő intézmény. Így valamennyi megjelent vagy összeírt orvosló könyv házi orvoslás céljára készült, s házilag elkészíthető recepteket tartalmaz.

E könyvecskében a gyógyító kéziratok tanulságait kutattuk: a receptek íróit, a másolók munkáját, az egykori betegségeket és gyógyításuk módját, az alkalmazott anyagokat, a gyógyítás elméleti hátterét, a receptgyűjtemények alkalmazkodását a múló időhöz. Eközben szó esett az írás, az orvoslás, a művelődés, átvitten a társadalom, a mentalitás, a kultúra történetéről.

A kéziratok nemcsak az orvoslásról szóltak, hanem a lejegyzőkről
magukról is. Személyiségeket ismertünk meg belőle, akik a rendelkezésükre állt szellemi javakat a maguk módján értelmezték, válogatták, megörökítették, s eközben megörökítették a maguk szellemi arcképét is. A jelen megismerésének a múlt megismerése a kulcsa. Az emberiség, úgymond a bölcselő, kétféle emberekből áll: élőkből és holtakból. A holtak számosabbak.