Egy év története naplójegyzetekben — 1944. március 19.-1945.március 17.

Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944-45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány.

Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről.

Keresztmetszet „egy eddig elfeledett, precíziós optikával”.

Zimándi naplójában talán a mikrotörténetek a legizgalmasabbak, illetve az, hogy milyen információk jutottak el az érdeklődőkhöz az erősen cenzúrázott sajtóból, és abból milyen következtetéseket von le, legyen szó akár a V2-es rakétákról, a normandiai partraszállásról, vagy éppen az 1944 augusztusának végén Aradra betörő magyar csapatok ténykedéseiről.

Szokás kiemelni a könyvvel kapcsolatban, hogy a napló az „első olyan nyomtatásban megjelent dokumentum, amely a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát adja vissza”, tehát a szerző korántsem törekedett a teljességre, csak arra szorítkozott, amit hallott az utcán, olvasott a sajtóban.

A maga nemében mégis a teljességre törekszik, naplójában éppúgy helyet kapnak viccek, a bombázás után született új fogalmak, szlengek, ahogy karakteres kontúrokkal festi fel egy falu „erős nyilas világát”, a közösség új rítusait, a karlendítéseket, az új ünnepek koreográfiáit, miközben az összegyűjtött zsidókat az ún. zsidó házban verik a németek.

Zimándi nővére jegyzi meg, hogy „nem tudja Magyarországon van-e még“. Ugyanakkor a szerző néha meghökkentő szenvtelenséggel beszél a zsidókról, hol tanúsít részvétet, hol nem: „öt járás zsidait gyűjtik egybe” – írja.

A történelem meg tud birkózni a tényekkel és statisztikákkal, azzal, hogy milliókat száműztek a létezésből, de az utókor nem tudja kiűzni egyetemes múltunkból mindazt, ami felfoghatatlan. Hogyan viszonyuljunk a megsemmisült jogállam ürességében, a történelem mélypontján élőkkel. Ha mindebből valamit meg akarunk érteni, akkor legjobb, ha olyan sorsokra fókuszálunk, amelyek magukba sűrítik a korszak ellentmondásait.

Eme sorsokról olvashatunk a naplójegyzetekben.