Corvin köz 1956

Pongrátz Gergely a Corvin közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka volt az 1956-os forradalom és szabadságharc idején.

Antikommunista értelmiségi családban született. Nyolc testvére volt (akik közül öt később vele együtt harcolt a Corvin közben).

Édesapja 1940-ben Szamosújvár polgármestere volt. Ugyanebben az évben szülővárosában Gergely tanúja volt a magyar csapatok bevonulásának és ünneplésének a visszacsatolt Partiumban és Észak-Erdélyben.

A bevonuló román és szovjet csapatok elől 1945-ben Mátészalkára költöztek, 1946-ban pedig még nyugatabbra, Soroksárra, ahol édesapja, mint nagycsaládos, 13 hold földet kapott.

„Az 1956-os forradalom kitörésének híre a hényelpusztai állami gazdaságban ért, ahonnan október 24-én reggel indultam Budapestre, mert éreztem, hogy testvéreim is részesei a felkelésnek. Tudtam, hogy mellettük van a helyem. A Corvin közbe október 25-én hajnalban kerültem” – emlékezett vissza Pongrátz Gergely.

Testvére, Pongrátz Ödön így foglalta össze, miért a Corvin közt választották ellenállási központnak: „Mert könnyű volt védeni és nehezen lehetett bejutni a kis utcákba. A másik oka az volt, hogy ott volt a benzinkút, harmadsorban a Práter utcai iskola pincéjében volt egy menza, ahol főztek a srácoknak. Minden corvinista, akinek fegyver volt a kezében, fel volt készülve arra, hogy meghal.”

A Corvin köziek november 1-jén délelőtt választották meg főparancsnoknak Pongrátz Gergelyt, a Malétert támogató Iván Kovács László helyett, akivel Pongrátzék viszonya ekkorra már jelentősen megromlott. Márton András ezredes javaslatára helyettes parancsnokokat is választottak: Iván Kovácsot, Szabó Lászlót és Erdős Imrét.

Pongrátz Gergely rossz viszonyban volt Maléter Pállal, akit a kormány a rend helyreállítására küldött a Kilián laktanyába és kezdetben nem ismerte fel, hogy egy oldalon áll a szomszédos Corvin köz ellenállóival. Már a forradalom idején is többször nyíltan bírálta Malétert, akinek honvédelmi miniszterré való kinevezésével sem értett egyet. Mindebben szerepe lehetett a Malétert támogató Iván Kovács Lászlóval való vetélkedésének is, akit leváltottak, amikor Pongrátz Gergely lett a Corvin köz főparancsnoka.

Maléterhez – és Iván Kovácshoz – való rossz viszonyában valószínűleg a politikai nézeteik különbsége is szerepet játszott. Malétert, bár a kommunista párt Nagy Imre vezette revizionista szárnyához tartozónak gondolta, gyanakodva figyelte, nemcsak a felkelők és a Maléter vezette katonák közti korábbi feszültség miatt, hanem mert a nézeteit nem tekintette elég radikálisnak.

Mindezek ellenére az első napokat kivéve a Corvin köz harcosai és a Kilián laktanya katonái képesek voltak jó együttműködésben együtt harcolni a szovjetek ellen.

Pongrátz nézetei valószínűleg az 1956-os forradalom idején sem voltak lényegesen mások, mint később, a harcok közt folytatott tárgyalásokon elhangzott ismert nézetei azt mutatják, hogy a radikális, megalkuvást nem tűrő ellenállók közé tartozott.

Különösen szembeötlő, hogy a Pongrátz-testvérek és környezetük – köztük például Falábú Jancsi (Mesz János) – egy pillanatig sem hittek a kivonulást ígérő szovjeteknek, sőt a velük egyezkedő magyar politikai és katonai vezetéssel szemben is bizalmatlanok voltak.

Visszautasítottak minden javaslatot a civil felkelők lefegyverzésére, például Maléterét, aki elküldte volna a Corvin közben harcoló fiatalokat, a pesti srácokat. Nem bíztak a Nagy Imre vezette kormányban sem...

Tartalomjegyzék:
1 A Corvin köz és Maléter
2 Az ellenállás
3 A történet vége
4 Érdekesség
5 A harcosok névsora
6 Jegyzetek
7 Külső hivatkozás

A „Corvin Köz 1956” című eme kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik a Corvin köz (Budapest VIII. kerületében, a Ferenc körút és az Üllői út sarkának közelében található köz, amely arról nevezetes, hogy itt volt az 1956-os forradalom felkelőinek egyik legfontosabb és legtovább kitartó ellenállási pontja), és a vele „párban” harcoló, a szomszédos sarkon lévő fontos stratégiai ponton elhelyezkedő Kilián laktanya fegyveres küzdelmeit és a személyes élményeket is nyomon szeretnék követni.