Bethlen István — Nemzeti könyvtár 19.

Romsics Ignác - Bethlen István

Gróf Bethlen István a XX. századi magyar politika egyik legjelentősebb, s a konzervatív-nacionalista magyar politikai gondolkodás egyik utolsó nagy alakja. 1901-es képviselővé választásától a „régi” Magyarország 1944 - 1945-ös összeomlásáig a „politikacsinálás” elválaszthatatlanul hozzátartozott az életéhez. 1901 és 1918 között sajátos erdélyi jegyekkel rendelkező regionális politikus; 1918-1920-ban az ellenforradalmi erők egyik fő organizátora s a magyar békedelegáció főmegbízottja; 1921-től 1931-ig Magyarország miniszterelnöke, s mint ilyen az úgynevezett Horthy - rendszer megalkotója és konszolidálója; ezt követően pedig 1945-ig a náciellenes és nyugatbarát politikai irányzatok vezéralakja volt.

A szenvedélyek már életében magasra csaptak körülötte. Hívei és politikai barátai, például első életrajzírói, Sebess Dénes és Surányi Miklós, vagy a kor történészfejedelme, Szekfű Gyula kimagasló államférfinak tartották, és Széchenyihez hasonlították. Ellenfelei, például Szabó Dezső vagy a baloldali demokrácia képviselői viszont ravasz és kisstílű erdélyi grófot láttak benne, aki csak a taktikázáshoz és a korrumpáláshoz ért.

A 40-es évek végén és az 50-es években, amikor minden differenciálás nélkül az egész két világháború közötti magyar politikára a fasizmus címkéjét ragasztották, természetesen Bethlen is a fasiszta, félfasiszta politikusok gyűjtőtáborába került. Sőt akadtak tollforgatók, akik még ezzel sem elégedtek meg, hanem „vakmerő és gátlástalan tolvajként” jellemezve emberként is sárba próbálták rántani.

A 60-as és 70-es években személye és politikája egyaránt reálisabb megvilágításba került, ám ugyanakkor – főleg egyes visszaemlékezések révén – megalapozatlan legendák és illúziók is kialakultak körülötte. Adataiban megbízható és szemléletében kiegyensúlyozott történészi munka pedig még a 70-es évek végén sem állt rendelkezésre.

Érdeklődésünket Bethlen iránt lényegében ez a historiográfiai hiányosság, illetve „Bethlen-képek” közötti különbségek keltették fel.

1979 őszén, amikor ez az érdeklődés konkrét kutatási tervvé érlelődött, azt tűztük ki célul, hogy Bethlen Istvánt, illetve politikáját pozitív és negatív elfogultságoktól mentesen, a maga összetettségében, fény- és árnyoldalával, erényeivel és hibáival együtt mutatjuk be és tesszük mérlegre.

Tudatosan tehát sem idealizálására, sem befeketítésére nem törekedtünk. A történészi „objektivitás” lehetőségei persze maguk is behatároltak...