Besúgók a besúgásról

Részlet a BEVEZETÉS-ből:

„A különböző belügyi normák az ügynökséget az állambiztonság rendelkezésére álló „egyik alapvető” (1955), majd a „legalapvetőbb” (1956), a „legfontosabb” (1958), illetve „a fő” (1972) titkos operatív eszköznek tekintették, amely nélkül nem lehetséges eredményes munka”. (...)

„Olyan mélyreható felderítési lehetőséget biztosít, amilyen más operatív eszközzel nem valósítható meg.”

A kötetben szereplő szövegek egyik fő értékét az adja, hogy elbeszélői helyzetükből adódóan hiteles forrássá válhatnak az állambiztonsági hálózat működéséről.

A szerző a hálózat működése során keletkezett dokumentumokat, mindenekelőtt az ügynökjelentéseket vizsgálja, tehát azt a szövegvilágot, amit az ügynökök alkottak meg az elbeszéléseikben.

A kötetben foglaltak az alábbi TARTALOM szerint követhetők nyomon:

BEVEZETÉS

• Kedves Barátom! Egy ügynök visszaemlékezései, 1960 körül;
• Ismeretlen hálózati személy visszaemlékezése, 1958;
• Ismeretlen hálózati személy visszaemlékezése, 1958;
• Így láttam. Névtelen jegyzetek egy elhagyott lakásról, 1970 (részlet);
• P.J. kézzel írott vallomása, 1957;

A „Besúgók a Besúgásról” című eme kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akiket érdekelnek:

• Az ügynök visszaemlékezések a Kádár-korszakból;
• A titkosrendőrség által íratott visszaemlékezések segítségével a rendszerbefoglaltság, a kollaboráció fokozatai, formái, minőségi eltérései;
• A hosszabb ideje dolgozó hálózati emberek miként reflektáltak saját hálózati működésükre - nem utólag, hanem „menet közben”, ügynöki munkájuk sűrűjében;
• Az ügynök, mint kollaboráns identitása;
• Az első kézből szerzett információk arról, hogy a besúgók miként vélekedtek magáról a besúgásról.