Barnabás evangéliuma

Szerző: Arany László

Barnabás evangéliuma

Ár: 5 990 Ft · Raktáron

Adatok

Kiadó
Angyali Menedék
Megjelenés
2016
Kötés
Kemény kötésű fűzött
Oldalszám
288 oldal
ISBN
9786155647062
Tömeg
550 g

Egyházi körökben jobban szeretnék, ha nem is létezne, vagy ha már létezik, legalább hamisítványnak lehetne minősíteni… Egyik út sem járható. A Jézus egyik apostola által írt értekezést 1500 évvel ezelőtt fedezték fel Törökországban. A Krisztusról kialakított teológiai és világi képet, egyes konkrét történelmi eseményeket alapvetően más szemlélettel tárgyalja. Igen hangsúlyos és erős iszlám-vonásokat sorakoztat fel. Barnabás evangéliumára azonban már a középkorból is találunk hivatkozásokat, idézeteket belőle, a könyvet tehát semmiféle mesterkedéssel sem lehet „nem létezőnek”, illetőleg „hamisítványnak” feltüntetni. Az Ankarai Néprajzi Múzeumban őrzik, bőrkötésű és Jézus anyanyelvén, azaz, arámi nyelven íródott. Többek között részletesen beszámol a Jézus korát 700 évvel követő Mohamed prófétáról is, aki Isten küldötte, valamennyi néphez szól, és ő lesz az, aki helyreállítja Jézus tanítását. Figyelem! Ez a kötet a mélyen vallásos embereket megbotránkoztathatja!...

Leírás

FIGYELEM!

Ezúton is tájékoztatjuk Kedves Vásárlóinkat, hogy a BARNABÁS EVANGÉLIUMA ebben a formátumban, erősen korlátozott példányszámban, és a készlet erejéig, de maximum 2024. december 31-ig lesz kapható! Biztosítsa a saját példányát még időben!

Egyházi körökben jobban szeretnék, ha nem is létezne, vagy ha már létezik, legalább hamisítványnak lehetne minősíteni… Egyik út sem járható.

A Jézus egyik apostola által írt értekezést ugyanis 1500 évvel ezelőtt fedezték fel Törökországban. A Krisztusról kialakított teológiai és világi képet, egyes konkrét történelmi eseményeket, jelentősen más szemlélettel tárgyalja. Igen hangsúlyos és erős iszlám-vonásokat sorakoztat fel. Barnabás evangéliumára azonban már a középkorból is találunk hivatkozásokat, idézeteket belőle, a könyvet tehát semmiféle mesterkedéssel sem lehet „nem létezőnek”, illetőleg „hamisítványnak” feltüntetni.

A könyvet az Ankarai Néprajzi Múzeumban őrzik, bőrkötésű és Jézus anyanyelvén, azaz, arámi nyelven íródott. (Már ez a körülmény is meglehetősen szokatlan, hiszen az újszövetségi evangéliumok és egyéb szövegeinek nyelve görög!) Jézus korában, Galileában, az arámi nyelv volt általánosan elterjedt, a hivatalos görög, és a - római megszállás következtében használatos - latin mellett.

A lapok az évszázadok során megfeketedtek; a szakértők elemző vizsgálata azonban igazolta az eredetiségüket.

Iráni egyházi hatóságok álláspontja szerint a szöveg egyértelműen igazolja, hogy nem Jézust feszítették keresztre, Jézus nem Isten fia, hanem csupán Istennek prófétája. A „szentnek” és „apostolnak” nevezett, Jézussal életében soha nem találkozott, Jézus követőit családostól és gyermekestől üldöző és legyilkoló, a római állampolgársággal rendelkező Pál rabbi pedig - közönséges csaló.

Jusztin mártír a négy kanonizált evangéliumot meg sem említi a II. században az Újszövetség korára eső kötetek között.

A könyv arról is beszámol, hogy Jézus már az életében a felvétetett a mennybe, nem halt meg, nem feszítették keresztre, a kínhalált az őt eláruló Júdás szenvedte el.
Barnabás Evangéliuma részletesen beszámol a Jézus korát 700 évvel követő Mohamed prófétáról, aki Isten küldötte, valamennyi néphez szól, és ő lesz az, aki helyreállítja Jézus tanítását. Számos alkalommal szó esik arról is, hogy az egész teremtés Mohamed miatt történt meg.

Figyelem! Ez a kötet a mélyen vallásos embereket megbotránkoztathatja!...

Ezeket is ajánljuk