Az Usher-ház pusztulása

Edgar Allan Poe a 19. század első felében élt amerikai költő és novellista, művészete azonban nem volt sem tipikusan 19. századi, sem tipikusan amerikai. Szürrealizmusba hajló és gyakran horrorisztikus látásmódja sokkal inkább a 20. századot idézi, és műveinek egyik korai fordítója, Charles Baudelaire épp azért magasztalta Poe-t, mert az író szerinte nagyon nem amerikai, és Baudelaire sokkal közelebb érezte Poe művészetét a saját, illetve a francia századvég szellemiségéhez.

A kötetben szereplő írások a szerző klasszikussá vált, leghíresebb novellái, melyek ezúttal Gy. Horváth László fordításában jelennek meg, aki sok apró részletét tekintve a korábbi fordításoknál pontosabban adja vissza az eredeti szöveg nyelvi megoldásait, de a szöveg szuggesztivitása és költőisége semmiben sem marad el a korábbi fordítókétól, akik között olyan jeles írókat találunk, mint Babits Mihály.

A címadó novella, Az Usher-ház pusztulása talán a legnyomasztóbb valamennyi történet közül. Az elbeszélő az ideg-összeroppanás szélén álló egykori barátját látogatja meg egy pusztulásnak indult kastélyban, s bár ezt a nyomasztó hangulatot nehéz tovább fokozni, Poe-nak végtelenségig kifinomult nyelvi eszközeivel és mondatainak zeneiségével ez mégis sikerül.

A Morgue utcai kettős gyilkosság bízvást nevezhető az irodalomtörténet első krimijének, de az izgalmas cselekménynél is fontosabb Poe szövegének szövevényes gondolatmenete és annak nyelvi megformálása. A Fekete macska a pszichothrillerek őse, a sérült emberi lélek viszolyogtató mélységeibe enged bepillantást, de a kötet többi írása sem marad adós hátborzongató, ugyanakkor művészi tökéllyel megformált történetekkel.