Az összeomlás pedagógiája — Reményteli oktatás az általunk ismert világ végén

Nehéz idők jönnek. De ez nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit. A még viszonylag normális időszakból hátralévő minden egyes nap alkalmat ad arra, hogy hálásak legyünk az életünkért, és lehetőséget nyújt a valódi cselekvésre. Ha őszinték vagyunk önmagunkkal, és a szívünk legmélyére tekintünk, akkor ráébredünk, hogy ez a küzdelem nem az emberiség megmentéséről, hanem a bátorságunkról szól, arról, hogy úgy szeressünk, ahogy eddig még soha.
Carolyn Baker

Nem készítjük fel az ifjúságot arra, hogy megbirkózzanak a hosszú távú fenntarthatatlanság egyre súlyosbodó hatásaival. Nem osztjuk meg velük a teljes igazságot a világ állapotáról, arról, hogy a folyamat milyen irányba tart, ahogy nem tájékoztatjuk őket az ökológiai összeomlás valós következményeiről sem. A fiatalok már ma is tisztában vannak azzal, hogy milyen nehézségekkel teli jövő vár rájuk. A pedagógusoknak - ahelyett, hogy illúziókkal táplálnák a fiatalokat - érdemes lenne őszinteséggel, alázattal, együttérzéssel és segítőkészséggel fordulni feléjük, rávilágítva a helyzet valódi súlyosságára. Mindeközben türelmet tanúsítani a ránk váró küzdelemmel kapcsolatban, amellyel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk, amikor megpróbálunk szembenézni a rideg valósággal.

A Holnapután könyvsorozat újabb köteteként megjelenő Az összeomlás pedagógiája segítséget nyújt abban, hogy megérthessük a körülöttünk kibontakozó változásokat, és megtaláljuk azokat a helyes módszereket, amelyekre támaszkodhatunk majd az előttünk álló kihívások kezelésében. Ha igaz, hogy a szeretet a legfontosabb érték, amely az oktatás különböző célkitűzései mögött rejlik, akkor a nevelés csupán annyiban lehet méltó tevékenység, amennyiben őszintén a fiatalok javát szolgálja. Másképpen fogalmazva, az oktatás valódi célja nem más, mint a fiatalabb nemzedék jólétének és boldogulásának támogatása.

Minél több embernek sikerül megértenie az összefüggéseket, annál nagyobb az esélye annak, hogy megmarad a társadalmi összetartás, és eredményes válaszok születnek az egyre növekvő számú problémára. Vannak emberek, akik másoknál felkészültebbek arra, hogy nyilvánosan beszéljenek vagy írjanak a Nagy Felbomlásról, és megosszák a megszerzett információt. De még ha nem is hivatásos kommunikátor valaki, akkor is képes segíteni azzal, hogy megosztja azt, amit megértett a felbomlás folyamataiból, okaiból, és képes megfelelő válaszokat adni saját munkatársai, barátai vagy rokonai számára. A szemléletformálásra irányuló erőfeszítéseink eredményesebbek lesznek, és mentális egészségi állapotunk is javulhat, ha olyan emberek vesznek körül minket, akik már eljutottak a tudatosulásegy bizonyos szintjére.
Richard Heinberg