Az Andrássyak

A kiadás Borovszky Samu: „Magyarország vármegyéi és városai” című művéből (1903) „Az Andrássyak” fejezetének felhasználásával készült.

„Az utódok kötelessége megóvni a jeles ősök emlékezetét!...”

„Hanyatló kor epigonja gyűjtse össze és őrizze meg azoknak a családoknak a történetét, amelyek szinte egykorúak nemzetünk európai életével. Ősi czímerük őrzi az átöröklött dicsőség nagy emlékezetét, jeles elődök méltó utódaiban pedig a régi nagyság hív és méltó bizományosait szemléljük.

Ilyen családainknak egyik legnevezetesebbje az Andrássy család.

Mint minden történeti szerepet játszott nagy családunk eredete, az Andrássyaké is a mondák homályába van burkolva. A történetírók vetekedve egymással, már az őskorban keresik és találják a család megalapítóit.

Történelmünk folyamán az európai magyarok első föllépésétől számítva, úgyszólván minden században találkozunk egy-egy Andrássyval; a csatapiaczon, a politikában, az oltár zsámolyánál és a magánéletben, mindig egész szívvel, tehetséggel, tekintélyének súlyával szolgálta uralkodóját és hazáját...

Ma is benne van az a nemes láng az Andrássyak vérében, amely bárminő viszonyok között is, mindig vezérvilágot lövel, fényt derít a magyar nemzet pályájára. Mintegy talizmánul maradt ez a vezérszerep a nagy elődökről az utódokra, valamint nevezetes az is, hogy valahányszor nemzetünk valami jelentősebb átalakulás előtt állott, mindig egy-egy Andrássy tűnt föl a közpályán s vezette diadalra nemzeti aspiráczióinkat...”

„Az Andrássyak” című eme kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik ebből az 1903-as mű alapján készült kiadásból szeretnék megismerni a magyar történelemben jelentős szerepet játszó Andrássy családot, a kötet alábbi záró bekezdésének figyelembe vételével:

„És íme, hogy bemutattuk a nagynevű családot, látjuk, hogy törzsét vallja az ág - a virág is. Méltó utódai jeles ősöknek, akikben a Rákócziak atyafisága megőrzött valami őseredeti kuruc típust, a független szókimondást le- és felfelé. Olyan a jellemük, mint a Tisza homokjából vágott fűzfavessző: sima, de nyers, hajlik de vissza is pattan és szembe sújt. Bennük van az a szilaj vérkeringés, amely Rodostó elégiájában törik meg. Az Andrássyak ma sem feledték el, hogy a magyar politikai pálya kereszthordozásának most is Rodostó az utolsó stációja. A magyar államférfiú pályája ma is a lemondás tüzében válik arannyá.”