A szív teológiája — Memorial Blaise Pascal

Irodalmi esszé Blaise Pascalról, a XVII. század egyik legnagyobb francia gondolkodójáról, matematikusáról, aki a keresztény hitvallásával és - feltalálva a szív rendjét - az embertársainak lebírhatatlan erőt adott át.

Blaise Pascal, a XVII. század egyik legnagyobb gondolkodója, akinek nagysága Szerb Antal szerint tragikus nagyság, hiszen szenvedély és kötelesség küzd benne, míg végre a keresztény alázat legyőzi az intellektuális szenvedélyt - benne és általa győzedelmeskedvén az ember heroikus akaratereje, alighanem a legtöbbet mutatja föl, amit emberi elme fajtánknak okulásul fel tud mutatni.

Számos hatalmas gondolatának egyikével szólva, például azt, hogy nyomorú sors nyomorultnak tudni magunkat, de a nagyság jele, ha felismerjük nyomorultságunkat. És ha felismerjük, hogy a szívnek megvan a maga észszerűsége, amit az értelem egyáltalán nem ismer.

Pardi Anna erre érzett rá kiválóan: a cím - „A szív teológiája” - nemcsak pontos foglalata ennek, de roppant tömör megfogalmazása is egy valamikori magányos, nagy lélek megfelelő látomásos tudással átélt-átérzett valójának. Aki valóban - a szerzőt idézve - az emberi állapotokat szerette volna jobbá tenni minden igyekezetével. Megfogalmazva, hogy a szív mindenre hat, és annyi szép megtartó hit, a vallás Istent kereső és Istenre lelő csodája a szív erejében rejtőzködik igazából, ezt nevezzük szeretetnek.

Pascal - Pardi Anna végkövetkeztetés gyanánt kimondja - a szív rendjét találta föl és ezt tudatosítva egy új, lebírhatatlan erőt adott át embertársainak...
(- Domonkos László)