A sötét arc ura és a tenger alatti elveszett világ

Klasszikus, Rejtélyes Történetek...

Tartalom:

• A Sasassa-völgy rejtélye;
• A rókák királya;
• A Maracot-mélység;
• A Sötét Arc Ura;
• Egy éjszaka a nihilisták között;

Részlet a „Sötét Arc Ura, a mélység veszedelmei” című fejezetből:

Amikor félelmetes leereszkedésünk után az atlantisziak ránk találtak, eleinte inkább foglyokként, mint vendégekként bántak velünk.

Ezúttal azt szeretném megörökíteni, hogy mi okozta a bekövetkezett változást, és Dr. Maracot zsenialitása hogyan hagyott maradandó nyomot, és véste bele nevünket, mint régi látogatókét örök időkre a vízalattiak évkönyveibe.

Távozásunkról semmit sem tudnak, ezt minden eszközzel meg is akadályozták volna -, bár arról már bizonyára legendákat mesélnek, hogyan tértünk vissza valami mennyei szférába, magunkkal ragadva legédesebb, leggyönyörűbb virágszálunkat.

Azt szeretném most időrendben elmesélni, hogy milyen különös dolgokat éltünk át abban a csodás világban, és milyen kalandok estek meg velünk, míg el nem érkeztünk a legfontosabbhoz, ahhoz, ami életünk végéig nyomot hagyott mindannyiunkon: a Sötét Arc Urának eljöveteléhez.

Néha az az érzésem támad, bár több időt töltöttünk volna a Maracot-mélységben, kiismerve annak számtalan rejtélyét és érthetetlen dolgait. A nyelvüket gyorsan tanultuk, még egy kis idővel már sokkal több információt szerezhettünk volna tőlük.

A nép a saját bőrén tanulta meg, hogy mi a rettenetes és mi az ártatlan. Egy nap, emlékszem, hirtelen megszólalt a vészriadó, és oxigéntartályainkat felkapva mind az óceán fenekére rohantunk, bár hogy mi elől, ez számunkra rejtély volt. Ugyanakkor az arcokra kiülő rémület és eltorzultság nem hagyott kétséget annak borzalma felől...

Az atlantisziak vízalatti szállásától, amit az otthonukat elpusztító katasztrófa túlélésére építettek, nem messze terültek el annak a hatalmas városnak a romjai, amelynek egyszer ez is a részét képezte... A szavak képtelenek pontosan visszaadni azt a döbbenetet, amit a kolosszális romok, hatalmas faragott oszlopok és gigantikus épületek váltottak ki belőlünk, ahogy dermedten, némán meredtek felfelé az iszap szürke, foszforeszkáló fényében. Közöttük az egyetlen mozgást a mélytengeri áramlatok simogatta hosszú hínárok lengedezése, vagy egy-egy óriási hal árnyékának ajtók előtti elsuhanása, illetve az összedőlt termekben fel-alá cikázása jelentette.

Barátunk, Manda vezetésével sok-sok időt töltöttünk a letűnt civilizáció különös építményeinek és más maradványainak vizsgálatával, ami fejlettségével - már ami a materiális dolgok ismeretét illeti - messze meghaladta a miénket...