A sírásó titka és egyéb rémtörténetek

„A borzongás legnagyobb meséi még megíratlanok. Megíratlanok még az erotika nagy, borzongó meséi.

Hanns Heinz Ewers fiatal; (...) a borzongás nagy meséit, amelyek gyöngédek lesznek, mint egy női ujj ütése a clavecin-en, amelyek véresek és izzók lesznek, mint Sade márki álmai, amelyek férfiasak, erősek és szépek lesznek, mint a fiatal Goethe, ezeket a nagy meséket talán ő fogja megírni”.
Bíró Lajos

Hanns Heinz Ewers (1871-1943) szerző könyvei 1934-től a tartalmuk miatt sorra indexre kerültek. Novellái ismeretében ez érthető, hiszen világok választják el a nemzetiszocialista esztétikai ideáloktól. A halála és a II. világháború után is folytatódott az irodalmi balsorsa, politikai szereplése miatt jórészt feledésre ítélték az életművét. Egy-egy szórványos novellaválogatás lát csak vele kapcsolatban néha napvilágot különféle fordításokban...

Ewers írói, alkotói tevékenységét sem a kortársai, sem az utókor nem tudta igazán besorolni semelyik konkrét műhajhoz. Howard Philips szerint: „A német rémtörténetírók jelen nemzedékének legkiválóbb képviselője Hanns Heinz Ewers, aki a modern lélektan alapos ismeretével felvértezve alkotja meg sötét históriáit”. A pók és a hozzá hasonló novellák olyan sajátos vonásokkal bírnak, amelyek a klasszikusok szintjére emelik e műveket.

Az előző korok nagyjainak nyomába lépett, amikor regényei és novellái témájaként a borzongást választotta. Írásaiban megtalálhatók a 19. századi realizmus jegyei, és kétségtelenül fellelhető bennük a lélektani regényre jellemző lelki állapotok felvázolása. Kosztolányi Dezső szerint: ... „a lehetetlen lehetőségét írja és álmodja.”

Műveit ma sem lehet pontosan elhelyezni, ezért talán a legjobb, ha inkább ki-ki maga alkot róluk véleményt, miután elolvasta.