A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS — Karton puzzle játék Magyarország és Horvát-Szlavonország 1914-es vármegyéivel

Mérete: 42 cm x 29 cm
Alapanyag: papír (karton)
A kirakós 71 darabból áll.

A Magyar Királyság (latinul: Regnum Hungariae) 1001. január 1-től 1918. november 16-ig, majd 1920. március 1-től 1946. február 1-jéig a történelmi magyar állam hivatalos elnevezése. A királyság államformaként I. István megkoronázásával jött létre a Kárpát-medence területén a honfoglalástól fennálló Magyar Nagyfejedelemség folytatásaképp. A királyság az erős német fenyegetettség ellenére is lépést tartott az európai fejlődéssel, és a 14. századra nagyhatalmi pozícióba került, amely I. (Nagy) Lajos és Mátyás király uralkodása alatt teljesedett ki.

Az Oszmán Birodalom hódító politikája következtében az 1521-től megkezdődtek a török háborúk. A mohácsi csata elvesztésével ezt a pozícióját elvesztette, amely hosszú időre hátrányba hozta Magyarországot Európával szemben.

A török hódoltságnak és az ennek kapcsán kialakuló Erdélyi Fejedelemségnek a Habsburg Birodalom vetett véget. Ez politikai és gazdasági függőséghez vezetett, ami tovább hátráltatta a Magyar Királyság felzárkózását. Ennek ellenére a Habsburg Birodalom politikai elszigetelődése, a Porosz Királyság megerősödése, az 1866-os königgrätzi csata katasztrófája meghozta az osztrák–magyar közeledést, és 1867-ben létrejött a kiegyezés, amelynek során a Magyar Királyság egyenrangú félként vett részt az Osztrák–Magyar Monarchia életében.

Az ipari forradalom második hullámába már Magyarország is képes volt beszállni, és az első világháborúig csaknem ledolgozta hátrányát. A „nagy háború” következményeként az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország az összes résztvevő közül a legsúlyosabb következményeket szenvedte el (trianoni békeszerződés).

Gyakran a történelmi Magyarország, illetve a Nagy-Magyarország kifejezéssel jelölik, amelyet ebben az értelemben Trianon után kezdtek használni.

A Magyar Királyság történelme legnagyobb részében a Kárpát-medencét és a Kárpátok ívét birtokolta, a hegység vízválasztója viszonylag pontosan megadja az országhatárokat. Délről a Száva, nyugatról a Lajta és az Alpokalja határolta. A Kárpátok íve és a nagy folyók ezt a területet jól védhetővé tették, az ország a történelme folyamán jelentős területváltozásokon nem is ment át. A Magyar Királyság a Kárpátokon túlra rendkívül ritkán vezetett hadjáratot, de hódítók is csak egyetlen alkalommal törtek be innen sikerrel, a mongolok.

Változatos a földrajzi környezet, amelyben magashegységek (Kárpátok), középhegységek (Dunántúli-középhegység, Északi-középhegység, Erdélyi-középhegység), dombságok (Dunántúli-dombság) és hatalmas síkságok (Alföld, Kisalföld) is vannak. A legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs volt. Az ország két fő víziútja a Duna és a Tisza. Legnagyobb tava a Dunántúlon található Balaton...

A történelmi Magyar Királyság földrajzi középpontjának helyét 1880-ban mérték ki Szarvas közelében. Mihálfi József főgimnáziumi tanár 1880-ban számította ki. A helyiek rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a dolognak, melyet a kornak megfelelő eszközök segítségével büszkén népszerűsítettek. 1932-ben újra felmérték a Magyar Királyság földrajzi középpontját. Az ekkor korrigált országközéppont az eredetitől fél kilométerrel távolabbra került, a szarvasi arborétummal szemben fekvő területre, a Holt-Körös és a Zöldpázsit-körgát közé.

A kijelölt pontra egy dombot és egy szélmalom formájú emlékművet építettek, terméskőből...